A bíróságra is részegen érkezett az ittas vezetéssel vádolt férfi
A tárgyalás után ittas vezetésért is elkapták még egyszer.
A tárgyalás után ittas vezetésért is elkapták még egyszer.
Az ózdi rendőrök Domaházán vonták intézkedés alá azt a sofőrt és három utasát, akik egy motorkerékpáron utaztak.
Az angol válogatott futballistát szeptember elsején vették őrizetbe ittas vezetés miatt. A stockporti kerületi bíróság hétfőn határozott az ügyében.
Az alkoholhiánnyal egész biztosan nem küszködő férfi eszelős szivatásnak tette ki a jobb sorsra érdemes négykerekűt.
Pénteken hajnalban ittas vezetés miatt őrizetbe vették Wayne Rooney-t, az Everton klasszis labdarúgóját, aki ellen később vádat emeltek.
Vasúti közlekedés biztonsága elleni gondatlanságból elkövetett vétség és ittas vezetés miatt emelt vádat az ügyészség egy nagyon szerencsés férfi ellen.
O. Á. erősen ittasan okozott balesetet márciusban. A Szentendrei úti Lidl közelében egy ifjúsági világbajnok kajakos és barátja vesztette életét. O. Á. a tököli rabkórházból egy budapesti börtönbe került.
Általában az élvezeteket szokás halmozni, ez a fiatalember azonban kivételesen inkább a vétségeket halmozta.
Ittas vezetés miatt őrizetbe vettek egy 44 éves férfit, miután két héten belül negyedszerre ült ittasan Toyota Yarisába.
A lett sofőrök ittak, mielőtt Magyarországra értek volna. Két perc különbséggel jelentkeztek be Ártándnál.
Alapvetés, hogy a kormány mögé mindig csak teljesen józanul ajánlott beülni, de vannak olyan országok, ahol a hazainál elnézőbbek a hatóságok.
77 ezer bűnözőt ítéltek el a bíróságok 2016-ban Magyarországon, közülük 34 elítélt életfogytiglani börtönbüntetést kapott – derül ki az ügyészség statisztikáiból.
A hatóságok az elmúlt napokban széles körű közlekedésbiztonsági ellenőrzést hajtottak végre hazánk közútjain.
Próbál egyenesen járni, de nagyon nem megy neki.
A golfozó nem először ült volán mögé úgy, hogy ivott előtte.
A rendőr tavaly júliusban, szabadidejében vezetett ittasan és okozott balesetet.
Ön dönt, iszik vagy vezet. Nos, ezúttal sajnos mindkét opciót beikszelte a felelőtlen sofőr.
A hatóságok az adott útszakaszokon közlekedők mindegyikét megállították, és természetesen a zéró tolerancia elvét alkalmazták.
Húsvét előtt nem árt tisztában lenni vele, mi lehet a vége az önfeledt locsolkodásnak.